RSS

2010. szeptember 28., kedd

Ezer éve eltűnt lány össze-visszaságai

Húú, de régen nem írtam már. Szoktam azért blogokat látogatni, rácsodálkozni sok szép munkára. Díjakat is kaptam, melyekre a következő bejegyzésben kerítenék sort (de itt is köszönöm szépen). A mai bejegyzés apropója, hogy ma nem dolgozom! Majdnem jó is, csak náthás vagyok, de sebaj, holnap már jobb lesz. Azért is, mert jön Jucii!!!
Az esőt nem szeretem továbbra sem. Most megint elég szomorkás az idő, de ma már nem megyek ki az biztos. :)
Megérkezett néhány napja Jandótól a PIF ajándékom egy kedves levéllel egyetemben. Juj, nagyon szeretem a táskát is, a csatot is!!! Köszönöm szépen Neked (a kislányodnak pedig válogatom a meséket ám)! Ime az ajándékok:

Remélem azért a színek is visszajönnek némileg a fotókon. Gyorsan készítettem, amíg egy pillanatra kisütött a nap.

Azért mutatok valami sajátot is. Készült sok új fülbevaló, gyűrű, de most ezt a "szemet" fényképeztem le. Mellette pedig az aktuális kedvencem, egy halványlila gyűrű by Jucii! :)

Van még néhány kép, amit szeretnék megmutatni, de egyszerre mindent nem lehet. :) Bízom benne, hogy annak ellenére, hogy régen nem írtam, azért vannak még, akik néha idetévednek hozzám. :)

Ha van rá érdelődés, akkor igyekszem ezentúl ismét gyakrabban jelentkezni. Mindenkinek szép hetet kívánok!

5 megjegyzés:

bubble írta...

De édes a malacka azokban a csimmmákban :D
milyen szuper dolgokat kaptál, holnap csekkolom! :)
ja, és valaki figyel az utolsó képről. egyik szeme kék, másik meg egy lila monokli :D:D:D

Belinda írta...

Jó látni téged! :)

Timi írta...

Jucii! :) Van ám fantázia...

Köszönöm Belinda, kedves Tőled.

toritextil írta...

van ;)

Elza írta...

óó,én gyakran lestem,merre jársz már,jó újra látni:)

ha gondolod,gyere majd játszani,de mindenekelőtt tessék szépen vezetni a blogodat,van rá árdeklődő:)